[98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1] [Archívum]
Halihó!
Elindult a Dirty Dogs zenekar honlapja - bár még kicsit kezdetleges, azért várunk mindenkit szeretettel, akit érdekel!
www.dirtydogs.extra.hu
Kellemes ünnepeket nektek!
David |
Éljen a rock ami örök és elpusztíthatatlan... nem élni Rock & Roll nélkül.
EZT VÉSSE MINDENKI JÓL AZ ESZÉBE!!
üDV.: BOCI |
Szeva Dzsó!
A fő ok tényleg nem ez a csapat volt, Bocinak igaza van. Az új produkción pedig dolgozunk, 10 dal felett van már a banda, bár elképzelhető, hogy a bemutatkozás csak a jövő évben lesz - kicsit megcsúsztunk és ilyenkor bizony nem egyszerű fellépési lehetőséget találni, minden hely be van már táblázva.
Ami késik azonban nem múlik, találkozunk majd!:-)
David |
Üdv Dzsó!
Biztos, hogy volt jelentősége annak másik zenekarnak, márcsak azért is, mert könnyebb úgy egy ilyen döntést meghozni, ha van mellette egy másik hely ahol a zenélési vágyát kiélheti az ember, de a fő ok nem ez volt (ezt bizton merem állítani a Dávid nevében)
Én meg amúgy is a zenekar feloszlása után keveredtem oda részegen egy próbára, azt így kerültem be a bandába.
Üdv.: Boci |
Az olvasottak alapján: ez az új zenekar is lehetett egy ok arra, hogy ti abbahagytátok a muzsikálást? Vagy ez ettől független? Tudonm, a kiírtak szerint független, de mégis na- most komolyan!!
Kíváncsian várom az új produkciót, szerintem baromi tehetséges emberke vagy te- a régi dalokból kiindulva biztos itt is lesz pár királyságos rocknroll!!!:D
Csá
Dzsó |
Hali!
Elnézést, hogy csak most jelentkezek. Örülök, hogy valaki örül annak, hogy működik a letöltés újra - igaz, ideje volt már! A szemöldököm remekül van és csajozik ezerrel, csak én maradok le mindig!:-)
A Dirty Dogs pedig Szrogh Atesz kezdeményezése volt idén tavasszal, ő hívott meg basszerozni eme új bandájába. Amúgy Atesz a Cross Borns gitárosa/alapítója, továbbá a OneRing stúdió hangmérnöke, ezért olyan szerencsés helyzetben vagyok/vagyunk, hogy a stúdióban próbálhatunk, ami rengeteg lehetőséget rejt magában. Ketten kezdtük el a zenélést májusban, a csapat pedig egy hónappal később állt össze: Boci jött dobolni, az énekes pedig Sáradi Tomi aki a Hedonist Roosters frontembere is amúgy. A zene pedig némiképp keményebb mint a Nothing Else volt, talán kicsit metálosabb vagy a fene tudja, majd eldöntöd ha hallod. Feldolgozások is vannak és már írtunk 2 saját dalt is, alakul!:-) Többet erről nem mondanék, nagyon az út elején vagyunk de reményeink szerint még idén év vége felé színpadképes lesz a produkció. Meglátjuk. A honlap is készül már, vélhetően egy-két hónapon belül el is indul!
Egyenlőre ennyi és Köszönöm az érdeklődést!
Maradok tisztelettel, David |
De nagy lett acsend......FELDOBOM A HANGULATOT: nálam újra működik a letöltés! Véletlen kitöröltem a lemezt kb. 2 hónapja és nem tudtam pótolni, most azonban sikerült!!!
Ugyan már nem vagytok, de az klassz hogy azért erre odafigyeltek- idfeje volt már helyrehozni!
Mi van veletek mostanában? Dávid hallottam a Dirty Dogsról, kicsi város ez a Tatabánya!:D Mikor lesz valami megmozdulásotok? Milyen zene lesz? Hogy van a szemöldököd? Megyvele a csajozás???:DDD
DzsóMan |
Sziasztok!
Fú gyerekek, pár napig nem járok erre és máris befürgül a könyv?!:-) Kedves osono, frankón nem kell felkapni a vizet, Feree megírta már de én is megteszem: ott voltak a mosolyjelek, csupán poén volt, de hát nem reagál mindegyikünk egyformán...sajnos. Ha bántónak érezted: elnézést, ne haragudj - természetesen olyan nevet használsz, amilyet csak akarsz!:-) <--- ez egy mosolyjel!
A szemöldököm meg...köszönöm Dzsozefnek, tényleg imádom Paul Stanley-t és úgy unblokk az egész Kiss-t - de tény, hogy sok más zenész, színész, stb. is szedi eme testrészét és ez nem feltétlenül férfiatlan. Vegyük pl. a hajfestést férfiaknál. Az mi már??? Talán kevésbé szembetűnő, mint a szemöldök? Ezt valahogy mégis elfogadta már a társadalom, mert nagyon sok srác mászkál festett séróval, pedig az elsősorban ugyebár a nők szokása. És valakinek még jól is áll. Komolyan. Ha lenne hajam, én is betolnám feketére mondjuk. De nincs és ez pech!:-) Visszatérve: a festett sérózat sem tekinthető túl férfiasnak, de mára már elmosódtak ezek a "határok" - mindenki úgy néz ki ahogyan jól érzi magát. Igazából ízlések és pofonok - az én szemöldököm szedett, igen, és? 10 csajból 8 bámulja meg és nagyon sokan kérdik irigykedve, hogy mit és hogyan csinálok vele, hogy ilyen klassz a formája. Hoppá, mi? Szóval a "nem férfiasságom" inkább mint egy "csajozó-eszköz" működik nálam - bármily' meglepő.
A témát pedig szerintem zárjuk is le - ne csináljunk még nagyobb elefántot a bolhából! Ok?:-)
Más: bárki bármit is írna én most egy hétig nem leszek és elképzelhető, hogy nem lesz módom sem reagálni. Csak hogy tudjátok, nem azért nem írok, mert nem akarok.
És ne bántsuk egymást - Zsuzsó te is mellétrafáltál az összetartás ügyében, mert pont a Boci az, akivel zenélek tovább. Ja. Csak hogy tudd. És egyetértek Bocival: olyan nagyocska a szád drága, de tényleg nem tudunk rólad semmit sem!!! Gondolkodj kicsit el ezen. Lehet nem is Zsuzsi vagy, hanem Gizi vagy Lilla vagy éppen Béla... ki tudja?!?
Maradok tisztelettel: David |
Akkor bocsánat Zsúzsó!
Gavlák Ferenc |
Nem Boci van inkognitóban Feri, hanem a sosonomosonososon........:)))))
Rá gondoltam, teeeeeeeeeee!!!!!!!!!!!!!!!!
Zsuzsó |
Igen ez így tényleg poénos,bár legalább tisztáztuk a helyzetet,bár a beírásod után nem úgy tűnt Boci,hogy te ezt hozod ki belőle "mindenki a saját háza táján sepregessen",ez kicsit agrasszvnak tűnt nekem,vagy támadónak,de mindegy,végülis a lényeg,hogy tisztázodótt,ez az oldal kezd chat-es lenni:-))
Tisztelettel:Gavlák Ferenc |
Tisztázzuk!!!
Én arra akartam utalni, hogy a soson-nak tetszik ez a név, Dávidnak meg tetszik így a saját szemöldöke, tehát mindenki úgy viselkedik, úgy néz ki és olyan nevet használ amilyet akar.
Kedves Zsuzsó!
Ez egy vendégkönyv, és amíg nem mocskolódás van addig mindenki olyan névvel ír amivel akar és mivel semmi rosszat nem írt soson, csak miután Dávid beszólt neki, ezért egy-egy.Amúgy meg ha nem azt írnád, hogy Zsuzsó hanem vmi nick-nevet akkor is csak un.annyit tudnánk rólad mint most......."semmit".
De legalább a zenekar feloszlása után beindult a vendégkönyv:D:D:D:D:D:D
Üdv.: Boci (Olajos Botond):D |
Ó,te fiú!Hát mi történt itt?Itt mindjárt virtuális vér fog folyni?Na mostan:Osono soson,nem kell komolyan venned,ez csak egy kedves megjegyzés volt a Dávid részéről,szemmel láthatóan voltak vigyorjelek is,ezek arra utaltak.Úgy látom elég mélyen érintett.Ha meg valaki szedi a szemöldökét,az még jól is állhat:-)Bocinak üzenem ugyanezt,nem kellett volna ezt komolyan venni.Zsúnak üzenem,hogy boci nincs inkognitóban,hiszen a honlapon is megtalálható teljes névvel.De mivel tudom,hogy nekem meg azt üzenitek,hogy én akkor miért vettem komolyan azenekar felbomlást és akkor minek papolok itten,hát erre azt tudnám mondani,hogy azért nagyobb jelleggel bírt,mint az,hogy ki milyen névvel jelentkezik be,vagy miért szeded ki a szemöldököd.
Tisztelettel:Gavlák Ferenc |
Csá!
Az a szemöldök nagyon glamrock tudjátok?
PAUL STANLEY!!!! Hogy csak egy példával éljek és voltak még páran akik ilyet viseltek. Dögös, rákenrollos, igenis férfias és nem ba*ogatandó! Bár osono biztos nincs nagyon otthon a rockzenében, különben nem írta volna amit írt!
De a nevét meg te ne ba*ogasd Dávid, jópofa ez a szójáték!:D
DzsóZef MeiSZter (amúgy József a becses, hogy Zsuzsó se tudjon kötekedni,na!) |
Az összetartás, mi? Már érthető miért nem vagytok együtt......
Bocs Boci. A szemöldökről meg: hülyeség és primitívség ezt felhozni és akármilyen is Dávid ő legalább RENDES NÉVVEL vállalja azt, amit leír.
inkognitóban könnyű vagánykodni kedves.......
Zsuzsó |
Kedves osono soson!
Egyetértek Veled, mindenki a saját háza táján söprögessen!
Bocs Dávid!
Üdv.: Boci |
Kedves David!
A nevem egy szójáték, és nagyon tetszik!
Én sem mondom meg neked mit csinálj, pl. a Nothing Else menjen tovább vagy ne szedd a szemöldöködet, mert az nem férfias!
osono soson |
Egyetértek, mi barátok voltunk - vagyunk - leszünk! A béke részemről pedig mindig is szent volt!:-)
Te meg változtass nevet, ez az osono izébigyó elég béna, már bocs!:-)
Azért ebből se legyen harag!:-)
David |
Kedves osono soson,a biográfiában választ találsz,de igen barátok voltunk,vagyunk,Szerintem,ha túléljük ezt a hullámvölgyet,még erősebbé válhat a barátságunk.Kedves Zsu,reméljük,hogy így lesz.
Tisztelettel:G.F. |
[98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1] [Archívum]
|