Talán ő lesz az, igen...
David 2006.11.16. 00:53
Bár ki tudja ennyi szopás után (már bocs).
De az első próba nagyon jól sikerült és pozitívan állunk hozzá.
Hey, Rock N' Roll! Szóval éppen Bp-n nyomulok az Üllői úton, amikor megszólal a mobil. Tomi volt az. Na mondom: nem ér rá, lemondja a próbát, vagy ilyesmi. Felvettem a telcsit, és ő közli velem lelkesen, hogy felhívta egy dobos, és ma már jön is ki próbára. Kb. szóhoz sem jutottam hirtelen, de aztán hamar magamhoz tértem, eszembe jutottak ugyanis villámgyorsan az eddigi dolgok...ugyebár, hogy még senki sem vált be. Oké, mondtam Tominak, meglátjuk - ő ugyanezt mondta, majd letettük.
Délután aztán jöttek együtt, a srác beült a dobok mögé és elkezdtünk néhány nótát mutogatni neki, sajátot csak. Tetszettek és egyes daloknál igen jó ötleteket hozott. Szimpatikus lett. Egy-két órával és jó pár dallal később koccintottunk és üdvözöltük a zenekarban. Feree sajnos nem volt jelen, de írta sms-ben, hogy ez szép és jó, csak hosszabb életű legyen, mint az eddigiek.
Igaza is van. Nem kellene elkiabálni, ja. De amíg élünk remélünk és a srác tényleg jó! Jövő héttől indul a dalok megtanulása, most kicsit szünetelni fog a dalszerző tevékenység - bár ha jön az ötlet, akkor jön és nincs mit tenni ellene - de igyekszünk előbb az eddigi 14 nótát megismertetni új dobosunkkal, aki amúgy a Botond névre hallgat, tetovált (szimpi már) és a Péch Antal tanulója (nagyon szimpi már) !
Na de vissza a földre: meglátjuk mi lesz, én most nagyon bizakodó vagyok. Csak nehogy megint pofára zuhanjak, mint már oly' soxor... Feree-nek van igaza... jelentkezünk hamarosan... ROCK!
|